1. RÉSZ

Mark:

Veszem elő a könyvet a táskámból, hogy nekiálljak házit írni. Este 10 óra van, tipikus én, ki ilyenkor tanul, nem pedig délután. A lustaságom határtalan, borzasztó vagyok, tudom. Mindenkinek arról beszélek, hogy milyen eszméletlenül jó mindent tudni órákon, közben meg, ha elhatározom magam, sem vagyok képes hozzálátni mindig. Ez egy felettébb borzasztó szokásom, legalábbis számomra.

- Na, de akkor álljunk is neki! - mondta lakótársam, Ten. Négyen vagyunk a kégliben, BamBam, Taeyong, ő, és én. Jelenleg csak Tennel vagyunk bent a putriban, valószínűleg a többiek elmentek valamerre. Ten a az egyik legjobb barátom, segítőkész, sportos, eszméletlenül okos, és minden lány oda van érte az egyetemen. Ja, igen, nem kollégiumban lakunk - az egyetemnek van külön ilyen szárnya, bár ritka, itt mégis van -, nem hiányzik nekünk a sok kocka, inkább albérletben élünk. BamBam, egy tipikus okoskodó, kedves, irtó vicces fazon, míg Taeyong... róla nem sokat tudok, eléggé visszahúzódó, nem beszél sokat velünk, egyedül Tennel, de azt is akkor, mikor mi nem vagyunk a közelben. Hozzáteszem, idén költözött hozzánk, mert nem volt hová mennie, ám mivel Ten egyik ismerőse, beköltözhetett az utolsó szabad szobába.

- Hm, ja, persze, mivel kezdünk?

- Kicsit elbambultál, nem? Minden okés?

- Igen Ten, ne aggódj, csak.. ahh, inkább hagyjuk a tanulást, menni fog anélkül is. - Ezzel a mondattal felkeltem az asztaltól és kimentem a konyhába, hol ittam egy pohár vizet, hátha lenyugszom, de igazából nem tudom, mi lehet a problémám. Lehet megártott az időjárás?

- Hé, Markie, minden okés? - Karolta át a derekamat BamBam, ki elvileg nincs is idehaza.

- Öhm, nem, merre voltál?

- Csak a szobámban játszottam. Miért, aggódtál miattam?

- El kell, hogy szomorítsalak, Tennel tanulni akartunk, deelvetettük az ötletet, mert nem volt kedvünk már hozzá ilyen későn. Tényleg, Taeyong merre van?

- Fogalmam sincs, talán nézd meg őt is a szobájában.

- Ez egy igazán jó ötlet Bammy!

- Elvárható volt tőlem, ne idegeskedj, látom, hogy kicsit feszült vagy, feküdj le aludni - Igaza van, valami nincs rendben velem, a legjobb lenne lepihenni.

~Másnap

Elfelejtettem, hogy két évvel ezelőtt, jelentkeztem egy ügynökséghez gyakornoknak. Most kaptam levelet, hogy igen, felvennének, mert látták a videóimat a neten, és jónak találtak, így a meghallgatás is elmaradna. A bökkenő a következő... Ott van Jackson is, és vele középiskolában jártam. Jó, ez még nem is lenne baj, csak dobott engem, én pedig a mai napig is fülig szerelmes vagyok belé.

Jackson azoknak a tipikus személyeknek az egyike, akiknek mindig lenne nálam esélye. Én, meg egyértelműen nem  kellek nekik, főleg nem neki, az első szerelmemnek. Szerintem, már több, mint két éve nem beszéltünk. Nem tudom, hogy mennyit változott, közösségi oldalakon, ugyanúgy követtem a tevékenységeit, így látom, eléggé izmos lett, s nem tagadom, eszméletlenül férfias is…

- Hé Mark! - szólt Ten, aki épp az ajtó felé sétált.

- Hm?

- Ugye tudod, hogy hétfő van? - épp húzza fel a cipőjét, ó, bár tudnám minek...

- Igen, és?

- Ahelyett, hogy ábrándoznál, a pizsamádban kávézgatnál, jó lenne felöltözni, valamint indulni z előadásaidra! Igazán nézhetnél az órára, már 7:30 múlt és 40-kor indulunk. Ha te nem jössz, mi elindulunk, aztán, majd futhatsz a kocsi után...

- Bazdmeg… - mormogtam, s mindent eldobva a kezeimből, rohantam össze vissza a lakásban, keresve a zoknimnak a párját. Legalább neki legyen meg, ha nekem nincs…

- Káromkodás nélkül is összekészülődhetnél. Siess, az autó nem vár meg!

Nem vicceltek, tényleg nem maradok itt. Ám, még épp elértem a 45-ös buszt, ami a tömbház elől indult, pontosabban, a lakásunk elől. Hála az égnek, hogy ide tették ezt a buszmegállót, különben nem jutottam volna be az egyetemre.

- Ten, tényleg nem tudtatok volna várni, még öt percet rám?

- Miért vártunk volna? Amíg te jól élsz reggelente a kis megszokott napirendeddel, és a gyakornoki szaroddal, mi mindannyian, úgy gürizünk, mint valami mérgezett egér azért, hogy legalább a középszintű átlagot elérjük a felvételin. Na, de persze, ezt neked nem kell megcsinálni, hisz’ te páholyból nézheted végig, azt ahogy táncolunk... Értem én, hogy jobb vagy, mint mi, de nem kéne ezzel felvágnod, hogy csak így otthagyod az asztalon a papírjaidat. Jó, hogy megnézi az ember!

- Most, mivan? Hallod, te melyik bolygón élsz? Így is el van baszva a napom, és még ezzel jössz? Nem, hogy örülnél nekem!

- Faszom fog örülni neked, kétszínű buzi vagy.

Ezzel a mondattal elviharzott az eddig hitt legjobb barátom... Fogalmam sincs, hogy ez mi volt. Eszméletlenül megbántott ezzel a kijelentésével. Soha többet nem akarok ránézni. Nem tudom, hogy Bambamék tudnak -e róla, de szerintem ideje van elmondani nekik, hogy egy hónap, és sajnos el kell mennem.

Gyors léptekkel megkerestem a srácokat, kik az emeleten voltak.

Jackon is ott volt. Várjunk csak… JACKSON? Ő, hogy került ide?! Miért?!

- Sziasztok - egyszerre néztek rám mindannyian. Borzasztóan felment a vérnyomásom az egekbe. Úgy dobogott a szívem, mint még soha, amikor közelebbről megláttam Jacksont. Hát... hogy is fogalmazzak. A legjobb szó, a nagybetűs fájdalom lenne.

- Úristen, Mark, gratulálunk! Fogalmunk sem volt arról, hogy egy őstehetség a barátunk! - bólogatott a háttérben Taeyong, azután meg jött oda hozzám BamBam, s egy hatalmas öleléssel üdvözölt, ami kifejezetten meglepett, ennek ellenére nem esett rosszul.

- Ti, úgy, együtt? - kérdezte Jackson nulla érzelemmel az arcán.

- Dehogy, viszont sejtem, hogy miért jöttél, de még is kíváncsian várom a magyarázatodat - Eközben toltam el magamtól BamBamet, és léptem közelebb Jacksonhoz.

- Hát, ha sejted, akkor jó lenne a nap végén, miután hazaértél, összepakolni,  lejönni a parkolóba, ahol ott foglak várni, aztán indulunk Szöul-ba…

- Már, most? Nem az állt a levélben, hogy egy hónap? - vontam kérdőre, mivel semmit nem értettem.

- Mikor kaptad a levelet?

- Ma, biztos vagyok benne, hogy ma.

- Én meg abban, hogy másfél hónap ezelőtt küldtük el neked azt az irományt.

- Jesszusom... Ten volt... Én kiherélem, csak kerüljön a kezem közé - mérgelődtem, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy ő volt.

- Miért Ten-t okolod Markie? - kérdezte BamBam összeráncolt homlokkal.

- Az előbb üvöltötte le a fejemet, és a végén csak annyit mondott, hogy egy kétszínű meleg vagyok... Talán ezért?

- Ne haragudj... Én voltam, aki elrakta a levelet... Nem akartam, hogy itt hagyj eng- minket... Nagyon hiányoznál, szinte elviselhetetlen lenne az ezzel járó fájdalom, így gondoltam, ma már így is úgy is mindegy, hogy megkapod-e a levelet, vagy sem... Bár, ahogy látom eljött Jackson, és vele fogsz elmenni. Valószínűleg egy év múlva találkozunk a gyakornoki pályán, remélem, hogy hozzád kerülök. További szép napot nektek… - mondta, majd elment Taeyonggal karöltve. Ami ezután jött... Azt még nekem is nehéz volt feldolgozni...